Ételek  

Lángos

Magyarországon, és magyarlakta vidékeken az utcai árusok egyik jellegzetes terméke, ami egy lágy kelt tesztából keszülő sült lepény. Ausztriai vidámparkokban is kapható. Magyar hatásra terjedt el ott és Csehországban. A bécsi Praterben gyakran látni a helyi lakosokat lángost majszolni. Többféle ízesítéssel kínálják, legjellemzőbb a fokhagymás, a sajtos, a tejfölös, a sajtos-tejfölös kivitel, de számtalan variációja létezik.

A lángos legegyszerűbb verziója: az élesztőt a tejben megfuttatják egy csipet cukorral. A lisztbe teszik a kovászt, az olajat, és langyos sós tejjel lágyabb tésztát dagasztanak. A tetejét meghintik liszttel, ruhával letakarják, kb. 1 órát kelesztik. Ha már kétszeresére megkelt, tenyérnyi darabokra vékonyan kihúzzák, forró olajban, de lassú lángon sütik, először az egyik, majd a másik oldaláról. Hideg olajba soha nem szabad tenni, mert megszívja magát vele. A kisült lángosokat kiszedik, lecsöpögtetik, esetleg még papírtörlőre is teszik. Különféle előre elkészített feltétekkel (pl. reszelt sajt,  tejföl, fokhagyma) ízesítve fogyasztható.

A hagyományos kenyérlángoson kívül krumplislángos is készíthető, ami főtt burgonyát is tartalmaz.

Amennyiben kefirt is adunk a tesztához, könnyebb, lágyabb tésztát kapunk. Sok esetben tapasztaljuk, hogy a lángos megszívja magát olajjal, ami nem csak a sütési technikának, hanem az alapanyagok nem megfelelő használatából, a tésztakészítés folyamatából is adódhat.

A miáltalunk kínált lángos  tartalmaz krumplit, valamit Buttermilch-et is, ezáltal a tészta lágyabbá, levegősebbé válik, nem szívja meg magát olajjal a sütés folyamán, vagyis nem olajos.

Gulyás

Több forrás is megegyezik abban, hogy az étel születését, elterjedését az alföldi pásztorélethez kapcsolja. A pásztorok  a településektől távol élve maguknak főztek, és ehhez szinte egyetlen főzőedényük volt, a fémbogrács. Kenyeret, szalonnát, fűszereket hoztak magukkal, s a hús is adott volt. Az 1790-es évekig valószínűleg a marhahús volt jellemző, hiszen a legelőkön főleg  magyar szürkemarhát tartottak. Ekkor jelentek meg nagy számban a juhok, s a juhászok természetesen azoknak a húsát fogyasztották. Az első időkben köret (krumpli) nélkül fogyasztották, csak kenyérrel, a húsokat bicskahegyre tűzve, esetleg kanállal.

A gulyás (pörkölt, paprikás) a paraszti konyhában is hamar feltűnt, erről már 1792-ből van írott adat

Az 1800-as években a gulyás szó bekerült a szótárakba, az 1810-es években receptje megjelent a szakácskönyvekben, az 1820-as években feltűnt a vidéki városi vendéglők étlapján. Az 1830-as években tudományos értekezésben sorolják a magyar nemzeti jellegzetességek közé, s az 1840-es években a „pörkölt hús” megjelent a pesti belvárosi vendéglők kínálatában. S végül a paprikás ételek biztos helyet vívtak ki maguknak a polgári konyhában.

Széchenyi István 1830-ban született Hitel című művének előszavából következtethető, hogy a paprika mint fűszer használata már megjelent a főnemesi konyhákban is: „… mint sokan azt tartják igazán mesterszakácsnak, ki mindent rendkívül paprikáz, s csak azt ugyancsak magyar embernek, ki azt szereti is.”

A parasztok között az 1830-as évekre mindennapos pásztorételből lakodalmi fogássá nőtte ki magát, érdekes módon először az országnak azokban a részeiben, ahol a gulyás (pörkölt, paprikás) nem volt „őshonos”. Az ormánsági lakodalmakban már 1827-ben szolgáltak fel gullyásos húst, s a Tolna megyei német falvakban is az 1840-es években. Ezeken a területeken kimondottan ünnepi éteknek számított. Igazán csak a pörkölt/paprikás emelkedett az ünnepi ételek rangjára. Viszont a hétköznapi paraszti étkezések rendjébe igen hamar beépült, hiszen egykorú leírás szerint a szárnyasból készült tyúkpaprikás már 1846-ban hétközi ételnek számított.

Az Osztrák–Magyar Monarchia területén Bécsből indulva elterjedt mind német, mind cseh anyanyelvű területeken is. Csehország egyes részein az ünnepi étkezések egyik szereplője volt a gulyás.

Eredetileg a gulyást és rokon ételeit marhahúsból készítették, de szinte bármilyen hús felhasználható hozzá, birkahús, sertéshús éppúgy, mint a tyúkok, kakasok húsa.

Itt is érvenyesül az, hogy egyszerű alapanyagokból készíthetö a legjobb gulyás. Hagyma, fokhagyma, kevés zsíradék, hús, paprika, paradicsom, só, bors, kömény, pirospaprika por hozzáadásával. Teljesen felesleges túlfűszerezni a gulyást, mivel túl sok fűszer értelmetlen használata a gyomrunknak , emésztő rendszerünknek sem tesz igazán jót és az ízesítésben sem érünk el kiemelkedőbb eredményt. A másik nagy hiba amit elkövetnek, hogy liszttel sűritett szaftot készítenek a gulyáshoz. A gulyás szaftját a megfelelő mennyiségű zöldségek és húsok aránya adja, NEM A LISZT!

Gulyásleves

A gulyáslevest kifejezetten magyar ételkülönlegességként ismerik világszerte, s közkedveltségnek örvend mind hazájában, mind a külföldi konyhákban. Valóságos nemzeti jelképpé vált, a pulihoz hasonlóan társítják Magyarországhoz.

Egyre többször volt olvasható különböző forrásokban, a századfordulótól használata töretlen, s a gulyás alatt egyre inkább a gulyáslevest értették.

Már egy 1935-ben készült idegenforgalmi prospektus „nemzeti ételként” említi, s ez a „hagyomány” fennmaradt mind a mai napig.

A gulyáslevest nagyon sokféle módon el lehet készíteni, és minden változatnak megvannak a maga rajongói, akik pár dologban mégis egyetértenek. Berántani, tehát a leves sűrítéséhez lisztet használni tilos. Ha mégis hígnak tűnne a leves, a paradicsompasztát ajánlják, de csak korlátozott mennyiségben adagolva (maximum néhány kanál), különben savanyú ízt kap.

Az alapreceptet felhasználva, nem csak marha, de mindenféle húsból (baromfi-, birka-, vad-, sőt vegyes húsból is) el lehet készíteni a levest, sőt készíthetjük pörköltből is. Van gombás, zöldbabos, babos,  zöldséges gulyásleves,

A mai konyhákban sokan használnak egyre több féle fűszert a gulyás ízesítéséhez, ami véleményünk szerint teljesen felesleges. Egyszerű, jó minőségű alapanyagokból készíthető el a legjobb, leg ízletesebb gulyás. (Hús, vöröshagyma, fokhagyma, paradicsom, paprika, paprikapor, só, bors, kömény, leveshez zöldségek)

Boldogi nagyrózsa

Boldog község Heves megye Hatvani járásában terül el . A Zagyva és a Galga folyók között, Hatvantól 9 kilométerre délre.

A boldogi nagyrózsa egy rendkívül egyszerű, ám rendkívül mutatós édesség, melyet sokan lakodalmakra készítették.

A tésztája nagyon egyszerű, csupán egy sűrű palacsinta tészta jellegű kevert tészta, amit a különleges sütőforma tesz rendkívül mutatóssá.